Ma nem történt semmi. Ami azt jelenti hogy annyi minden történt hogy nem volt idő arra hogy semmi se történjen. Furcsa egy nap. Elindítottam egy blogot. Bejelölt egy lány aki egy régi ismerősöm Iwiwen. Küldtem is neki üzenetet. Kereken 5 perce történt de még mindig nem válaszolt. Kár. Kíváncsi vagyok hogy mit válaszol. Valószínűleg egy rövid semmitmondó választ azután "Szevasz, tavasz!" és megint nem szólunk egymáshoz. Vagy megörül hogy írtam neki, visszaír egy kedves választ és jól összehaverkodunk megint.
Na, persze.
Valószínűleg magányos maradok még 2 évig 3 hónapig 20 napig és 2 óráig. Vagy életem végéig. Azt mondják csodabogár vagyok. Igazuk lehet mert nagyon sokan el akarnak taposni. Nehéz érző lénynek lenni. Nem tudom feladnám-e egész életem 7 nap boldogságért. Azt hiszem nem. De efelől nem vagyok biztos. De most olyan boldogtalan vagyok. Pedig nem vagyok se éhes, se fáradt, se szomjas, se dühös, se kegyetlen, se nyűgös.
Magányos vagyok.
Most pedig visszaolvasok és maga leszek a rideg a valóság magammal szemben:
Nyafogok mint egy kisgyerek, ideje lenne felnőnöm. Ostobaságokat írok. Remélek olyat ami nem teljesül. Abba a gondolatba ringatom magam hogy amit írok az "költői" vagy "szép".
Új gondolat: Skizofrén vagyok. Egyik pillanatban nyafogok a másikban rideg kő vagyok, a harmadikban merengek. Hülye vagyok? Lehet. Biztos. Lusta ember vagyok. Álmodozó. A kemény munkát mégis jól bírom. Nézni, legalábbis.
Micsoda hülyeség ez? Van a földön még legalább 40-50 millió magányos ember! És én az önsajnálatommal töltök meg egy blogot. Tök fölösleges. Azonkívül miért írom meg az interneten az érzéseimet? Bárki elolvashatja! Habár nem hiszem hogy rátalálnának hacsak nem teszek valamit azért hogy megtalálják. Én ismerem magamat annyira hogy tudom: ezt a linket felteszem iwiw-re. Hogy miért? Egyszerű oka van:
Hiú vagyok.
